NBA 2011 playoffs - Conference Finals

| | 2011.06.04. 12:43

Hatalmas pillanatokat élhettünk át az NBA főcsoportdöntőiben. Egyrészt nagyon hamar véget ért mindkét párharc, ami azt jelentette, hogy 1986 után ismét, már májusban elkezdődhetett a nagydöntő. Másrészt a történelem ismételte önmagát, mivel a 2006-os döntő két résztvevője játszhat megint a bajnoki címért. Ugyan mindkét sorozat 4-1-es végeredménnyel zárult, azért meg kell jegyezni, hogy nagyon szoros mérkőzéseket vívtak egymással a csapatok. A Dallas óriási küzdőszelleméről tett tanúbizonyságot és mindkét oklahomai meccsét megnyerte. A Thundernél azért meg kell említeni, hogy a franchise fennállásának harmadik szezonját futotta és már ott tudott lenni a Nyugati konferencia döntőjében. A nyáron összeverbuvált Heat pedig a várakozásokkal ellentétben könnyedén jutott túl Keleti riválisain…

Chicago Bulls 1 – 4 Miami Heat

Mindjárt egy meglepetéssel kezdődött a sorozat. Az alapszakaszbeli mutatók alapján ugyan nem számított volna meglepetésnek az alapszakaszelső Bulls sikere, azt azonban szinte senki nem gondolta volna, hogy így meg lehet verni a Miamit. A Chicago több mint 20 pontos különbséggel győzte le riválisát az első találkozón. Úgy, hogy bedobtak 10 triplát és sikerült a Miami legnagyobb sztárjait Wadet és Jamest 20 pont alatt tartani (ketten együtt dobtak 32-t!). Az várható volt azonban ez után, hogy még egyszer ezt a teljesítményt nagyon nehéz lesz megismételni. Ez a második mérkőzésen nem is jött össze a Chicagónak. Pont fordítva történtek a dolgok. A Heat nyert 20 ponttal, a „nagy hármas” Wade, James és Bosh pedig 63 pontot szorgoskodott össze. Sőt mi több, James három statisztikai mutatóban is a legjobbnak bizonyult csapatában. Ezzel a Miaminak megvolt a pályaelőny és a harmadik meccsen aratott győzelemmel meg is szerezték a vezetést a sorozatban. Az alapszakasz legjobbjának megválasztott Derrick Rose továbbra is szenvedett, nem találta meg igazán a formáját az egész párharc során. A 4. mérkőzésre aztán összekapta magát a Bulls. Végig vezettek, de egy parádés negyedik negyeddel ki tudott egyenlíteni a Heat. A végén azonban volt még egy sansza a Bullsnak a győzelem megszerzésére, az utolsó támadást viszont Derrick Rose elszórakozta. Így jöhetett a hosszabbítás, ahol aztán a Miami akarata érvényesült. Jamesék újabb sikerükkel 3-1-es vezetést szereztek a négy sikerig tartó párharcban. Az 5. meccsre Chicagóban került sor. A Bulls pedig mindent megtett, hogy versenyben maradjon. Az utolsó percekre azonban nem koncentráltak eléggé és a Heat egy óriási hajrával megfordította a meccset. Ezáltal 4-1-re megnyerték a sorozatot és Keleti bajnokként ott vannak a döntőben!

Dallas Mavericks 4 – 1 Oklahoma City Thunder

Az Oklahoma egy nagyon kemény és kiélezett párharcon keresztül tudott csak bejutni a konferencia döntőbe. A Memphis Grizzlies hét meccses legyőzése után egy sokkal kipihentebb csapat, a Dallas várt rájuk. Az első mérkőzésen a kulcsemberek parádéztak. Kevin Durant 40 pontja azonban nem volt elég csapata győzelméhez. Dirk Nowitzki 48 pontos teljesítménye annál inkább. A német ugyanis az egész mérkőzésen megállíthatatlan volt, képtelen volt hibázni a büntetővonalról, amivel megdöntötte Paul Pierce 2003-as rekordját. A második találkozón aztán a Thunder győzni tudott, köszönhetően a remek második félidejének. Ezzel kiegyenlítve a sorozatot és egyben elvéve a pályaelőnyt a Dallastól. Pályaelőnyének azonban nem sokáig örülhetett az OKC, mivel azt a Mavs azonnal vissza is vette a harmadik meccsen. Tették ezt úgy a dallasiak, hogy se Nowitzki, se Terry nem játszott igazán jól. A negyedik mérkőzés pedig sorsdöntőnek bizonyult. Hiába küzdött és vezetett végig az Oklahoma City, az utolsó másfél – két percben visszaengedték a Dallast. A hajrában a Thunder nem tudott kosarat szerezni, míg a triplákkal visszajött a meccsbe a Dallas és ki tudott egyenlíteni. A hosszabbítást ezek után, a lélektani előny birtokában simán behúzta a Mavericks és ezzel gyakorlatilag el is döntötte a párharcot. A Dallasban Dirk Nowitzki 40 pontja mellé ezúttal Terry és Kidd is alaposan megszórta magát, ellenben az OKC nem tudott felnőni a feladathoz. Durant tette a dolgát, de ő maga nem volt elég ehhez, Westbrook pedig mélyen a tudása alatt játszott. Az 5. mérkőzésen kissé magára talált az Oklahoma. Ez azonban csak időleges volt, mivel hiába dobott Durant, Westbrook és Harden összesen 77 pontot, a társak teljes passzivitásba süllyedtek. A Dallas pedig csapatként működött nagyon jól, Shawn Marion is nagy napot fogott ki, így a Mavs az utolsó játékrészt 8 ponttal megnyerve, végül négypontnyi különbséggel győzni tudott. A Dallas 2006 után tehát ismét Nyugat bajnoka lett és megint csak a Heat ellen vívhatja majd meg a finálét. Hogy ezúttal milyen eredmény születik, az majd a nagydöntőben kiderül…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wilde.blog.hu/api/trackback/id/tr232956297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása