2011 NBA Draft

| | 2011.06.30. 18:42

Éppen egy hete annak, hogy június 23-án megtartották az idei játékos börzét az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban. És láss csodát világ, a történelem során először, egy magyar játékos is gazdára talált a drafton. Név szerint, Hanga Ádám az utóbbi évek egyik legkiválóbb magyar játékosa. Hanga draftolására egészen a második kör 59. pick-jéig kellett várni, de megtörtént és ez a lényeg! Ugyanis ilyenre eddig még nem volt példa… Eddigi egyetlen magyar NBA játékosunk, Dávid Kornél undrafted-ként került a Ligába. Most már viszont van egy olyan játékosunk is, akit kiválasztottak. Az idei játékos-választás legnagyobb érdekessége persze csak számunkra volt Hanga. A világ természetesen inkább az első körre, azon belül is inkább az első 10 választásra volt igazán kíváncsi. Nézzük is akkor a főbb pick-eket…

Az idei drafot a Prudential Centerben tartották meg, New Jersey állam szívében. Azt már tudtuk a Lottery után, hogy a 2010-ben még alapszakaszelső - az elmúlt szezonban viszont már majdnem ligautolsó - Cleveland Caveliers választhat elsőként. Azt is sejteni lehetett, hogy a Cavs a Duke Egyetem kiváló irányítóját, Kyrie Irvinget fogja majd elvinni. Irvingről néhány infó – egy rendkívül jó felépítésű ausztrál srácról beszélünk, 192 cm és 87 kg, úgy hogy az újonnan 190 fölé akklimatizálódott 1-es poszton kiválóan megállhatja a helyét. Rendkívül fiatal még (tőlem majd egy hónappal idősebb csak az úriember), egyetlen egyetemi évében 20 pont, 4 gólpassz és 3 meccsenkénti lepattanó fölött átlagolt, ami igen jó ajánlólevélnek mondható. Mivel nem vagyok se jós, se médium ezért abba nem is megyek bele, hogy jövőre mit fog majd összehozni a Cavsben, erre majd úgyis a következő szezon ad választ. Azt mindenesetre kijelenthetjük, hogy nem lesz könnyű dolga, mert Clevelandben nagy terhek fognak majd a vállára kerülni…

A második választás a ligautolsó Minnesota Timberwolves-é volt, ők pedig meg le is csaptak Derrick Williams játékjogára, mint ahogy azt előzetesen is várni lehetett. Sokan a következő LeBron Jamest látják benne (azért a még mindig csak 26 éves Királyt sem kell még temetni:), az mindenesetre érdekes lesz, hogy mire lesz képes Minnesotában. Egyetemi csapatában, az Arizonában 4-est is játszattak vele, azért ezekkel a paraméterekkel a profi-ligában várhatóan inkább a 3-as lesz az ő posztja. Ebben a helyzetben viszont érdekes helyzet állna elő, ugyanis meg kellene harcolni egy szintén nagyon tehetséges, korább 2. választottal, a szintén kis-csatár poszton játszó Michael Beasleyvel.

A 2011-es draft 3. választottja, a svájci születésű török center, Enes Kanter volt, akit a Utah Jazz vitt el. Ez a draft pozíció eredetileg a New Jersey Nets-et illette volna meg, azonban még a szezon közbeni Deron Williams-trade kapcsán a Jazz-hez került, a harmadik választás joga. A Utah másik török kiválósága, a korábbi bajnok és All-Star, Mehmet Okur utódját látják benne az illetékes szakértők, mindenesetre annyi bizonyos, hogy Kanterben – 211 centis magassága és 116 kilója révén – a palánk alatt mindenképpen van fantázia, bár az NBA védekezési ritmusát is fel kell vennie!

Negyedikként ismét a Cleveland választott (eredetileg ez lett volna az ő pozíciójuk, csak ők is egy szezon közbeni átigazolás nyomán „megörökölték” a helyet, a Lottery győztesétől a Clipperstől). A Cavs második pick-je pedig Tristan Thompson volt. A 20 éves csatár, mind 3-as, mind 4-es poszton egyaránt bevethető. Talán ez volt az első úgymond meglepetés az idei börzén, de ettől függetlenül Thompson jól passzolhat ebbe az újjáépülő clevelandi csapatba.
A Toronto Raptors nem draftolt ilyen jó pozícióból, a 2006-os 1/1-es, Andrea Baragnani óta. Legutóbbi említésre méltó pick-jük még DeMar DeRozan volt 2009-ből (1/9), de elég is a történelem órából. Ötödikként a kanadaiak, Jonas Valanciunast választották ki, akit a tengerentúli szakértők is az egyik legnagyobb európai ígéretnek tartanak. 213 centiméteres magassága, atletikussága és fineszessége is szép eredményekre predesztinálja, azonban az átállás az amerikai ligára, már sok kiváló európai játékosnak okozott kemény feladatot…

A cseh Jan Vesely-t a Washington választotta ki, míg Bismack Biyombót a Kings vitte el, őt azonban egyből el is cserélték Charlotteba. Csak a nyolcadik választásnál kelt el Brandon Knight, a Kentucky Egyetem korábbi kiváló irányítója. Őt sokan (köztük én is) előbbre várták, mindenesetre végül a Pistonshoz került, egyelőre ezzel a Detroittal csak távlati célokban gondolkodhat, persze lehet, hogy vele a következő években nagyot fordul majd a világ az „autók fővárosában”. A 9. választásnál ismét az 1-es poszt volt preferálva. Kemba Walkert a Charlotte kaparintotta meg, aki Biyombóhoz csatlakozva próbálhat meg majd jövőre mosolyt csalni „Air” Jordan és a Bobcats drukkereinek arcára. Jimmer Fredette volt, aki még befért az első tízbe, őt a Millwaukee Bucks vitte el. Sok fantáziát azonban nem láttak benne, mert azonnal tovább is passzolták Sacramentóba.
A további választások közül egyedül még Hanga Ádámra térnék ki, a teljes draft listát egyébként megtekinthetitek itt.

Hanga Ádámról annyit már tudni lehetett, hogy egyszer már jelöltette magát a draftra és akkor nem járt szerencsével (egyébként minden játékos 3-szor jelöltetheti magát), illetve az is tudvalevő volt, hogy jövőre már nem az Albacompban, hanem a spanyol Manresa-ban folytatja pályafutását. A több mint 2 méteres játékosra bizony felfigyeltek az ügynökök az idei draft-camp-en, igazából a második edzésén nyújtott nagyot, amikor is csapata legjobbja volt. Hanga még mindig nagyon fiatal (22 éves), pedig már jó néhány éve ott van a neve a köztudatban és a spanyolországi szerződés máris előrelépést jelent a karrierjében, az meg hogy egy NBA csapat is draftolta… A második kör 59. választottja volt, tehát egészen pontosan utolsó előttiként kelt el a magyar játékos. Nem is akár ki csapott le rá, hanem a Liga történelmének 4. legeredményesebb csapata, a San Antonio Spurs, aki híres jó késői választásairól (lsd. Manu Ginobili).
Azt tisztázzuk le ezt a hírt. Arra elég kevés az esély, hogy jövőre Hangát az NBA-ben látjuk pattogtatni (főleg, ha nem lesz szezon :S:S). Lehet, hogy most ez nagyon negatívan fog hangzani, de az is elképzelhető, hogy nem is fog Hanga pályára lépni az NBA-ben. Nagyon sok olyan játékos van, akit ugyan draftolnak, de aztán egy percet sem játszik a Ligában. Azért bizakodni még lehet, Ádám pedig büszke is lehet arra, hogy már idáig eljutott. Az kell motiválja a következőkben a minél jobb teljesítményre, hogy a Spursnél felfigyeljenek rá és azt mondják, ez a fiú tényleg kell nekünk. Ehhez persze elengedhetetlen, a spanyol bajnokságban való állandó szereplés! Hogy mit hoz a jövő? Ezt megint nem tudom megmondani, mindenesetre jó lenne ismét egy magyart látni az NBA pályáin…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wilde.blog.hu/api/trackback/id/tr43028050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása