Wilde Blog

A négy nagy Major sport közül már a harmadik is befejeződött! Az NFL és az NBA után ugyanis véget ért az NHL szezon is. Érdekes volt, hogy most a kosár-idény korábban lezárult, mint a hoki szezon, köszönhetően többek között ez a 7. mérkőzéses döntő sorozatnak is! Az idei, 2011-es playoffban mind a három körben volt legalább egy párharc, amin csak hét mérkőzés után született döntés. Így volt ez a döntőben is, ahol a Vancouver Canucks és a Boston Bruins csapatai feszültek egymásnak. A Boston 39 után áhítozott az újabb trófeára, míg ellenfele a Vancouver története első sikerére vágyott. Egy fordulatokban igen gazdag, olykor megdöbbentő finálén vagyunk túl, ami után tényleg csak sajnálni lehet, hogy sokat kell még várni a következő szezonra…

Vancouver Canucks 3 – 4 Boston Bruins

Az első meccsnek tényleg olyan igazi döntős feelingje volt. Még csak kóstolgatták egymást a csapatok, ismerkedtek ezzel a helyzettel (ugyanis a rájátszás ezen szakaszában a Boston legutóbb 1990-ben, míg a Canucks 1994-ben volt érdekelt). Nem igazán találtak fogást egymáson a csapatok, már-már úgy tűnt, hogy mindjárt itt az első meccsen hosszabbításba torkollik a találkozó, amikor is 19 másodperccel a mérkőzés vége előtt Raffi Torres, Jannik Hansen passzából, a kapu előteréből vágta a hálóba a korongot. Ezzel a Vancouver 1-0-ra győzött és megszerezte a vezetést a 4 győzelemig tartó sorozatban.

A második találkozó legalább olyan kiegyenlített játékot hozott, mint az első. A taktikai hoki dominált, nagyon jól védekezett mindkét csapat és a kapusok mellett a védelmi egységeket is meg kell dicsérni. A vezetést a hazaiak szerezték meg Burrows emberelőnyös góljával, még az első játékrészben. A válasz sem késett sokáig, mivel egy remek második harmadot produkálva, Lucic és Recchi góljaival fordítani tudott a Boston, így a záró játékrész előtt ők vonulhattak előnnyel pihenőre. A harmadik harmadban, aztán Daniel Sedin egyenlített, így ismét teljesen nyitottá vált a mérkőzés. Ami pedig az első meccsen nem következett be, az itt a másodikon igen. Jött ugyanis a hosszabbítás. Meg kell jegyezni, hogy olyan sokáig nem kellett túlórázniuk a fiúknak, mivel minden idők második leggyorsabb overtime gólja született. A mérkőzésen már a második találatát jegyző Burrows volt az, aki a hosszabbítás elkezdődése után 11 másodperccel győztes gólt szerzett a Canucksnak, akik ezzel első két hazai meccsüket megnyerve 2-0-ás vezetést szereztek.

Ezek után a harmadik találkozó, egyben az első bostoni meccs óriási meglepetést hozott. Az eddigi szoros, hihetetlenül kiélezett találkozók után egy nagyon sima meccset láthattunk. Az első harmad még nem hozott gólt, de aztán a második játékrészben futószalagon jöttek a találatok. Ference, Recchi, Marchand és Krejci góljaival ugyanis két harmad után 4-0-ás vezetéshez jutott a hazai Boston és már borítékolható volt a győzelmük. A kanadaiak mestere, Alain Vigneault meg is kérdezte csapata világ- és olimpia bajnok hálóőrét, Roberto Luongót, hogy nem akar-e lejönni a záró harmadra, Luongo viszont saját döntése alapján inkább fent maradt a jégen. Rosszul tette! A Boston pedig ott folytatta, ahol az előző játékrész végén abbahagyta, Paille, Recchi ismét, Kelly és Ryder voltak a gólszerzők, most viszont beékelődött egy Jannik Hansen találat is a bostoni gólok közé. A Bruins tehát 8-1-re nyert, úgy hogy nyolc góljuk közül, mindössze kettő született power-play-ből! Egy hihetetlenül demoralizáló győzelemmel a Bruins tehát szépített, 2-1-re alakította a sorozat állását.

A negyedik mérkőzés vancouveri szempontból ugyan olyan katasztrofálisra sikeredett, mint az előző. A Bruins végig nyomta, irányította, kézben tartotta a meccset. A Canucks pedig nem tudta a saját játékát játszani, a Boston érvényesítette az akaratát, a kanadaiak pedig nem tudtak támadásban érvényesülni, a védekezésük is elég szellős volt, szóval innen nézve törvényszerű volt a vereség. Az első harmadban Peverley, a másodikban Ryder és Marchand, a záró játékrészben pedig ismét Rich Peverley volt eredményes. Egy szó, mint száz, a Boston a játék szinte minden területén felülmúlt ellenfelét, a szoros idegenbeli meccsek után pedig két nagyarányú hazai sikerrel tudott javítani. 4-0-ás győzelmükkel pedig kiegyenlítették a sorozatot!

Az 5. találkozóra ismét visszament a sorozat Kanadába. Itt pedig megint jöttek a szoros, kevés gólt hozó mérkőzések. A Canucksnak és a Bruinsnak is egyaránt voltak próbálkozásai, de a gól sokáig váratott magára. Az mindenesetre szembetűnő volt, hogy mennyivel másabban játszik a Vancouver hazai pályán. Simábban mentek a figurák, támadásban sokkal magasabb fokozaton pörögtek és a védekezésük is klasszisokkal jobb volt. A kérdés azonban nem is igazán a Vancouverre állt, hanem inkább a Bostonra, hogy a hazai pályán ellenállhatatlan Bruins miért nem tudja azt a játékot nyújtani Vancouverben is? Tény, hogy sokkal defenzívebb játékstílust mutatott a Boston, de az 1-0-ás vereséget nem lehetne csak ennek a számlájára írni. A Bruins kapusa Tim Thomas ezen a mérkőzésen is és az egész sorozatban is emberfelettit nyújtott. Óriási szerepe volt benne, hogy a Boston ilyen kevés gólt kapott a döntőben, a záró harmadban viszont egyszer nem tudott odaérni a hosszúra, Maxim Lapierre lövésére. Ezzel a góllal a Canucks ismét egy 1 gólos győzelmet aratott, ezzel 3-2-rő alakítva a párharc állását.

A hatodik találkozó aztán megint egy teljesen más képet mutatott. Szó mi szó, megint visszamentünk Bostonba, de azért ezt senki nem gondolta volna. A Bruins egy harmad után már 4-0-ra vezetett, nagyon hasonlított a találkozó a második mérkőzésre, ahol szintén nagyon elhúzott a hazai csapat. Most azonban Luongót lekapták a pályáról, de a csereként beálló Cory Schneider sem tudott érdemben hozzátenni a meccshez. A 3. harmadot hiába nyerte meg a Canucks 2-1-re, illetve hiába szerezte meg döntőbeli első gólját a 2010-es MVP, Henrik Sedin, a Vancouver így is kikapott. Az 5-2-es bostoni győzelem egyben azt jelentette, hogy 3-3-as döntetlen után a mindent eldöntő hetedik találkozót majd a Rogers Arénában kell megvívnia a csapatoknak.

A hetedik meccs tehát Vancouverben került megrendezésre, mivel a Canucks alapszakaszelső volt, így az egész rájátszás során a birtokában volt a pályaelőny. Az viszont nagy kérdés volt, hogy mit fogunk látni a mérkőzésen. A Bostonnak változtatnia kellett az előző idegenbeli stratégiákon, mivel azok a korábbi vancouveri meccseken csődöt mondtak. A kanadaiak szempontjából ugyanakkor arra nem lehetett játszani, hogy megint majd egy góllal valahogy nyernek. Nagy izgalmakat ígért tehát ez a hetedik mérkőzés.
Fizikailag mindkét csapat igyekezett dominálni, de szerencsére nagy balhék nem alakultak ki a játékosok között. Thomas továbbra is bravúrosan védett, míg a döntőben eddiglen 16 gólt beszedő Luongonak nem volt szerencséje. Egy kisebb kapu előtt kavarodás után Patrice Bergeron tudott vezetést szerezni a vendégeknek. A második harmadban aztán Marchand is be tudott találni a vancouveri kapuba, majd a harmad vége előtt pár perccel ismét Bergeron volt eredményes. Itt már-már el is dőlt a találkozó, de hogy biztos legyen a Canucks veresége a bostoniak a záró harmadban is berámoltak egyet. A sormintát követve Bergeron után most ismét Marchand volt eredményes. A Boston Bruins ezzel 4-0-ra megnyerte a hetedik meccset Vancouverben (!), ami pedig azt jelentette, hogy 4-3-al megnyerték a 2011-es nagybajnoki döntőt és 1972 után ismét feljutottak a csúcsra, történelmük 6. bajnoki címét szerezve egyben! A döntő sorozat MVP-jének pedig a győztes csapat kapusát Tim Thomast választották meg, aki minden egyes találkozón kiemelkedett a mezőnyből és kijelenthetjük, hogy első számú letéteményese volt a Boston bajnoki címének!

A 7. mérkőzés után az elégedetlenkedő kanadai drukkerek tombolni kezdtek Vancouver utcáin, a zavargások szerencsére elcsitultak. Meg kell hagyni tényleg megérdemelte, volna a Canucks is a bajnoki trófeát, mert tényleg amit az egész szezonban nyújtottak, összeizmozták az alapszakaszt és a rájátszásban is elképesztő párharcokon voltak túl (emlékezzünk csak a Chicago elleni matchup-ra). Én mégis azt mondom, hogy jó kezekbe került Lord Stanley serlege. Ki kell jelenteni a jobbik csapat győzött! Ha megnézzük a mérkőzéseket elmondhatjuk, hogy otthon mindig a hazai csapat volt a jobb, de azért elég nagy a differencia a vancouveri és a bostoni meccsek között, a 7. meccsre a Boston pedig tudott váltani, változtattak a játékukon és meg is tudták nyerni a találkozót. Ami még fontos tényező volt, hogy a két Sedin nem tudott igazán faktor lenni a sorozatban, kettejük közül inkább Daniel volt, aki jobban játszott, de ő sem annyira kiemelkedően. Bostoni oldalon viszont új hős született Tim Thomas személyében, aki elképesztő kapusteljesítménnyel járult hozzá a sikerhez, Mark Recchi pedig 20 év után tudott ismét bajnok lenni (előtte 1991-ben nyert még a Pittsburgh-el). Abban reménykedjünk, hogy az NHL nem jut az NBA és az NFL sorsára. Emlékezhetünk nem is olyan régen (2004-2005) itt is volt egy lockout, ami akkor teljes szezonra szólt… Reméljük a közeljövőben nem kerül rá sor!!!