2011 Champions League Winner - FC Barcelona

| | 2011.06.01. 18:29

A Bajnokok Ligája döntőjével gyakorlatilag lezárult az egész 2010-2011-es futball szezon. Ha pedig visszatekintünk erre az egész időszakra, akkor mindenképpen kijelenthetjük, hogy az arra legérdemesebb csapat nyerte meg a trófeát. A Spanyol Bajnokság megnyerése sem volt kis feladat a katalán sztárcsapatnak, de a szezont a BL trófea koronázta meg igazán. Az ősi rivális Real Madriddal folytatott bajnoki versengésből megint a Barcelona jött ki jobban, mint ahogy az elmúlt három esztendőben is. Most azonban a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában is összekerültek ezek az együttesek. Viszont ebben a sorozatban is a Barca bizonyult a jobbnak. Az idei öt El Clásicóból kettőt megnyert a katalán gárda, még a két döntetlen is aranyat ért nekik. Egyedül a spanyol kupa döntőjét bukták el a Real Madrid ellen, de ez a vereség betudható volt egyfajta „járulékos áldozatnak” a BL győzelem érdekében…

Visszatekintve egy kicsit a döntőig vezető útra, láthatjuk, hogy azért a katalánok sorsolása igen kedvező volt, de hát mihez nem kell szerencse az életben? A Barca ugyanis, mint spanyol bajnok selejtező nélkül részt vehetett a csoportkörben, és 2010. augusztus 26-án Fortuna is velük volt, mivel a D-jelű négyesbe osztották be őket, az FC Köbenhavn, a Rubin Kazany és a Panathinaikos ellenfeleként. Ezt a csoportot simán abszolválnia kellett a Barcelonának és Pep Guardiola csapata meg is tette első feladatát. Veretlenül, négy győzelemmel és két döntetlennel végeztek csoportjuk élén úgy, hogy hazai pályán 100%-osak voltak!
A következő körben azonban már nem volt ilyen kegyes hozzájuk a sors, mivel megkapták a 2006-os döntőbeli ellenfelüket, az Arsenalt. Az ágyúsok ellen bizony meg is szenvedtek. Kezdve azzal, hogy elveszítették az odavágót Londonban és ezzel elszenvedték idei első vereségüket a Bajnokok Ligájában. A 2-1-es zakó ellenére hazai pályán összekapták magukat és 3-1-re nyertek, megerősítve hazai mutatójukat. A mérkőzésben fontos szerepet játszott az Arsenal holland játékosának, Van Pearsienek a kiállítása is, mindenesetre a katalánok továbbjutottak, ezúttal egy nagy ellenféllel szemben. A negyeddöntőkben aztán ismét rájuk mosolygott a szerencse, mivel a Shaktar Donetsket kapták ellenfélnek, akit aztán ki is végeztek rögtön az első meccsen, egy 5-1-es győzelemmel. Majd miután a visszavágót is megnyerték, kettős győzelemmel jutottak a következő körbe, ami pedig az elődöntő volt. Itt már nem jöhetett könnyű ellenfél. Nem is jött, a Real Madridot kapták! A Primera Division után, itt a BL-ben is megmérkőztek egymással a felek, amolyan extra Clásico volt ez mindenkinek. Mourinho mester azonban nem is titkolta, hogy ők igazából már csak a BL-re koncentrálnak, míg a Barca mindkét fronton szeretett volna a csúcsra jutni. Ahogy az Arsenal elleni negyeddöntőt, úgy ezt az elődöntőt sem kerülték el a kiállítások. A parázs hangulatú derbi 61’ percében ugyanis a Madrid portugál védelmi bástyája, Pepe piros lapot kapott azok után, hogy még a szünet előtt a Barca cserekapusát is elküldték az öltözőbe. Ez a második piros viszont megpecsételte a blancók sorsát. Az emberhátrányban küzdő Real már nem tudta visszaverni az ellenállhatatlanul játszó Barcelonát. Végül a katalán csapat Messi hajrában szerzett duplájával 2-0-ra győzött. A visszavágó sokkal csöndesebbre sikeredett. Az 1-1-es végeredmény a katalánoknak tökéletesen elég volt, ezzel a sikerrel a gránátvörös-kékek két év után jutottak be ismét a legrangosabb európai kupa döntőjébe.

A döntőt két olyan csapat játszotta, akik az egész szezonban az európai labdarúgás meghatározó alakjai voltak. A Barcelona – Manchester United döntőre 2011. május 28-án kerítettek sort. A szombaton játszott BL döntők rendszerében másodízben került sor ezen a napon az eseményre, ami a nézettséget volt hivatott növelni. A nagy médiafelhajtás és az elképesztő jegyárak a szokásosnak megfelelően alakultak, volt azonban egy külön érdekesség is. Méghozzá az, hogy egy magyar játékvezető fújta a sípot a Wembleyben. Puhl Sándor után Kassai Viktor lehetett a második magyar játékvezető, aki BL döntőt dirigálhatott, és kijelenthetjük, hogy a bírók nem befolyásolták az eredményt.
Jobban, dinamikusabban kezdték a mérkőzést a katalánok. Javarészt csak nyomozták a játékszert a manchesteriek. A gólra azonban egészen a 27’ percig kellett várni, de akkor Pedro érkezett és megszerezte a vezetést a Barcelonának, miután eléggé lemaradt róla a védője. Az egyenlítés sem késett sokáig. Bő öt percre a barcelonai gólra már jött is az egyenlítő találat Wayne Rooneytól. Egy igazi iskolajáték révén tudott betalálni az angolok klasszisa. Miután nagyon látványosan kipasszolták a katalán védelmet, az extra passz után jött Rooney és 1-1 lett az állás. Ezzel vonulhattak félidőre is a csapatok, a második játékrészben azonban eldöntötte a Barca a trófea sorsát. Az 54’ percben a kétszeres aranylabdás Lionel Messi ugyanis egy hatalmas gólt lőtt, amire a Unitednek már nem volt válasza. A katalán csapat aztán jó 20 perccel a vége előtt David Villa bravúros találatával végképp eldöntötte a meccset.

Ezzel a katalánok negyedik sikerüket könyvelhették el ebben a kupa sorozatban. Érdekesség, hogy első győzelmüket is itt a Wembleyben aratták (bár az még a régebbi létesítmény volt) még 92’-ben a Sampdoria ellen. A Barcelona tehát két év után ismét duplázott, a bajnoki arany után megszerezték a Bajnokok Ligája elsőségét is bebizonyítva, hogy továbbra is érinthetetlenek. Véleményem szerint teljesen megérdemelten nyertek a katalánok és jövőre még akár címet is védhetnek, ami ugye tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája 1993 óta íródó történelmében még senkinek sem jött össze! Hogy ez a Barcelonának sikerül-e, az majd jövőre kiderül…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wilde.blog.hu/api/trackback/id/tr42949470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása