2011 Speedway World Cup

| | 2011.07.20. 11:21

Három országban, három helyszínen, összesen nyolc válogatott részvételével rendezték meg az idei salakmotoros csapat-világbajnokságot. A címvédő és egyben rekordbajnok Lengyelország ezúttal is megnyerte a sorozatot, bár elég viszontagságos volt Tomasz Gollobék útja a döntőben. A fináléba egyébként csak olyan csapatok kerültek be, akik korábban már voltak világbajnokok. Több szemszögből is emlékezetes maradhat ez a vb. Az orosz válogatott körüli ügyekről (az elődöntőben csak négy versenyzővel tudtak kiállni, vízumproblémák miatt), vagy éppen a lengyelek nagy feltámadásáról a döntőben. Azt minden esetre kijelenthetjük, hogy nem volt egy eseménytelen verseny és a folytatódó Grand Prix is további izgalmakat ígér…

Július 9-én, a dániai Vojensben tartották meg az első elődöntőt, ahol a dánok, a svédek, az ausztrálok és a németek voltak érdekeltek. A dánok kis különbséggel bár, de meg tudták nyerni ezt az elődöntőt úgy, hogy mindössze két ponttal előzték meg a második helyezett svédeket, akik talán meglepetésre, de elég jól szerepeltek. A végén a jokerezés (ha hat pontos hátrányban van egy csapat az elsővel szemben, akkor egyszer lehet jokerezni, ilyenkor a versenyző dupla pontokat kap) nem igazán jött össze a svédeknek Lindgrennel, inkább a 12 pontig jutó Lindbackre kellett volna bízni… Az ausztrálok meglehetősen rosszul kezdtek. Első hat futamuk során a megszerezhető 18 pontból mindösszesen 4-et tudtak csak begyűjteni! Később viszont elsősorban Holdernek és Crumpnak köszönhetően magukra találtak és a harmadik helyen zárták az elődöntőt. A dánok első helyen végeztek, így automatikusan bejutottak a fináléba. Végig nagyon magabiztosak voltak, négy versenyzőjük is eljutott legalább 10 pontig. A németek utolsó helyükkel kiestek a küzdelmekből, ahogy arra számítani is lehetett.

A második elődöntőre Nagy-Britanniában került sor és a hazai válogatott mellett természetesen a lengyel csapat volt a favorit. Az orosz válogatott körül igen különös helyzet alakult ki. A korábban a Grand Prixban is versenyző Grigory Laguta és testvére ugyanis nem kapott vízumot Nagy-Britanniába, a későn megindított procedúra miatt. Így ők nem utazhattak el az elődöntőre, erre azonban Emil Sayfutdinov - az oroszok és a GP egyik legnagyobb sztárja – azt mondta, hogy akkor ő sem megy el, mondván úgy sincs esélyük. Ennek ellenére az oroszok nagyot küzdöttek, sokat éltek a csere lehetőségéve és így összeszorgoskodtak maguknak egy harmadik helyet, amivel bejutottak a reményfutamba. A csehek egy ponttal maradtak el a négy emberrel küzdő oroszoktól, ez viszont Dryml-ék végső kiesését jelentette. Az első helyért a brit és lengyel válogatott szállt harcba. A 4. futamtól kezdve azonban a lengyelek szinte rendre maguk mögé utasították a briteket, a megszerezhető 75 pontból 62 szerezve nagy magabiztossággal végeztek az első helyen (ráadásul a brit jokerezésnél Scott Nicholls utolsó lett!).

A remény-futamban a két elődöntő második, illetve harmadik helyen zárt csapatai vehettek részt. Tehát a svédek, az ausztrálok, a britek és az oroszok. Az orosz csapatban változtattak, ugyanis a reményfutam helyszínéül szolgáló Gorzówba már elutazhattak az orosz versenyzők, Sayfutdinov is visszatért a válogatottba. A kenguruk végig uralták a mezőnyt, meglepetésemberük Troy Batchelor volt, aki 13 pontjával Ausztrália legeredményesebb rydere volt a Race Off-ban. Az ausztrálok elsőségét egyedül a svédek veszélyeztethették volna, Jonssonék azonban örültek a második helynek is, ami szintén döntőt ért! Az oroszok a harmadik helyen zártak. Lagutától nem láttunk extrát, Sayfutdinov viszont csapat 33 pontjából, illetve az egy versenyző által megszerezhető 25 pontból – 19-et gyűjtött be. Ez sem volt elég azonban csapatának a döntőbejutáshoz. A briteknél egyedül Chris Harris nyújtott értékelhetőt, ő egyedül viszont édeskevés volt a szigetországiak sikeréhez. A remény-futamból tehát Ausztrália és Svédország került be a döntőbe, Dánia és Lengyelország mellé!

A fináléban a lengyelek hazai salakon száguldhattak, ugyanis a döntőt ugyanott rendezték meg ahol a Race Off-ot - Gorzówban, Lengyelországban. A lengyelek pocsékul kezdték a finálét. Sem Gollob, sem Hampel nem tudott futamot nyerni, továbbá első sikerükig a 9. futamig kellett várni. Sokáig utolsó helyen állt a lengyel válogatott, ezalatt Ausztrália folyamatosan szállította a pontokat, odáig jutottak, hogy már a nyolc futam után megvolt az ausztrál és a lengyel csapat között a jokerezéshez szükséges 6 pontos különbség. Ekkor azonban lengyel szempontból megtört a jég, mivel jött Tomasz Gollob és két futamot nyert zsinórban köztük azt is, amelyikben jokereztek (abba a futamba egyébként az auszik nem szereztek pontot), így ismét teljesen nyitott volt a verseny. A következő futamokban sorra diadalmaskodtak a lengyelek, egy kisebb hullámvölgytől eltekintve végig tudták vinni vezetésüket a döntő befejezéséig (az utolsó előtti futamban az ausztrál jokerezésből is nagyon jól jöttek ki) és így megszerezték zsinórban a harmadik világbajnoki címüket. Ez már az ötödik sikere volt Gollobéknak, s így egyeduralkodók a válogatottak versenyében. A kenguruk végig pariban voltak a lengyelekkel, azonban valahogy jobb beállításokat találtak meg a hazaiak, illetve az ausztrál csapatfőnök, Craig Boyce is követett el taktikai hibákat, amik nagyban hátráltatták csapatát, de összességében nem szerepelt rosszul Ausztrália. A szebb napokat is látott svédek, illetve dánok ezuttal csak a bronzéremért küzdhettek meg egymással. Ebből a csatából pedig szoros körülmények között (1 ponttal) de Svédország jött ki jobban, Nicki Pedersenéknek tehát idén nem termett semmilyen babér.
Lengyelország nemzetközi szinten továbbra is érinthetetlennek tűnik, bár Gollobéknak most igazán meg kellett izzadniuk a győzelemért. A kérdés már csak az, hogy Tomasz Gollob az itt megszerzett lendületét át tudja-e menteni a Grand Prixba, ahol még vár rá egy-két nehéz futam…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wilde.blog.hu/api/trackback/id/tr283082914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása